Menü

A Kongskilde hetven éve

2018. október 02
222
A Kongskilde hetven éve

Az előzmények

 

Mint már sokan értesülhettek a sajtóból, a Lely korábban megismert szálastakarmány betakarító termékeinek a jövő évben megszűnik a gyártása.  a Lely logos gépek hamarosan eltűnnek a gépkereskedők kínálatából. Ez persze nem azt jelenti, hogy az alkatrészellátás a gépforgalmazással együtt megszűnik, hiszen a szálastakarmány betakarítási üzletág felvásárlása után is folytatódik a Lely gépek alkatrészekkel történő ellátássa, csak már komplett gépek nem lesznek a kereskedelemben.

Mivel a Szakadáth-Gépker az eltelt évek alatt a lely szálastakarmány betakarító gépek szakértőjévé vált, a továbbiakban is nagyon sok megkeresést kapunk a minőségi szálastakarmány betakarító gépekre, a tárcsás kaszákra épp úgy, mint a rotoros rendképzőkre és a rendterítőkre. Igyekeztünk tehát egy olyan szálastakarmány betakarító gépmárkát találni, ami a Lely gépekhez hasonlóan helytáll a megnövekedett követelményeknek is.

 

Miért a Kongskilde?

Ahogyan elterjedt a Lely felvásárlásának híre, szinte heti rendszerességgel kerestek meg minket olyan gépgyártó cégek, akik be kívánták tölteni az űrt a Lely helyén cégünk termékpalettáján. Mivel tudjuk, hogy a vásárlóink az elmúlt évekhez hasonló minőséghez szoktak, nem tehettük meg azt, hogy silányabb minőségű termékeket kínáljunk a jövőben. Ezért sok nemzetközi kiállításon jártunk, ahol eleget tettünk a gépforgalmazók és gyártók meghívásainak. Lassan egy éve, hogy a Kongskilde felvette velünk a kapcsolatot, ezért több külföldi út során megtekintettük a termékeket és ebben az évben több típust alapos tesztnek vetettünk alá, hogy megbizonyosodjuk alkalmasságukról. A tesztek sikeresek és az eladott Kongskilde gépek mellé a jövő évre már megtörténtek az előrendelések is, hogy a rendképzők és kaszák mellett további gépek legyenek az elégedett gazdák tulajdonában.

 

 

Mi történt 1949 óta?

A Kongskildeot Mogens Petersen és Hans Tyndeskov alapította 1949-ben. A két vállalkozó személyisége és egyenes stílusa szokatlan volt a nagyvállalatok vezetői számára. Különleges atmoszférát teremtettek a Kongskildenél, ahol a többszáz alkalmazott egy nagy nemzetközi család részeként érezhette magát és minden energiájukat abba fektették, hogy biztosítsák a cég sikerességét.  Mogens Petersen 30, Hans Tyndeskov pedig még csak 26 éves volt, mikor a saját cég ötlete felmerült bennük.
Az alapítás előtt Mogens már tervezett egy gabonafúvót, melynek jövőbeni sikerességére is alapozva 15000 dán koronát vettek fel egymás biztosítási kötvényeire és béreltek egy kis épületet Sorø településen, melyet egykor cementgyártásra használtak. Az épület ma is a Kongskildehoz tartozik, mely része egy már 35000m2-en elterülő épületkomplexumnak.
Kezdetben egy alkalmazottjuk volt, egyfajta géppel (a gabonafújó). Az első darabot a szomszédos farmon teszt alá vették és sikeresen megállta a helyét, majd eladták ugyanabban a faluban. Ezt követően 3 gabonafújó került legyártásra, amely ugyanezen a környéken lett eladva. Ez jelentette a Kongskilde elindulását. Az első évek egy hosszú és izgalmas fejlesztési folyamatból álltak új termékekkel, alkalmazottakkal, épületekkel. Az export is gyors növekedésnek indult, melynek során nemzetközi hagyományokat hoztak létre, melyet kivételesnek számítanak ebben az üzletágban.


Milyen árkategória?


A Kongskilde gyártójával sikerült megegyeznünk, miszerint ha bevállaljuk, hogy gondoskodunk a Kongskilde szálastakarmány betakarító termékek népszerűsítéséről és bevezetéséről, akkor az első évben nagyob kedvezménnyel tudunk Kongskilde gépeket kínálni ügyfeleinknek. Már több típus fel van töltve honlapunkra, érdemes a szálastakarmány betakarító gépek között szétnézni, s ha valamelyik elnyeri tetszését, szerintünk az ajánlati ár is tetszeni fog. Ha további információra van szüksége ezekről a gépekről, kérjük, IDE kattintva vegye fel velünk a kapcsolatot!

 

És mi lesz az alkatrészekkel, ha szükségem van rá?


Természetesen a Kongskilde gépek alkatrészellátására is van kodolgozott megoldás, hiszen a gyártó ígérete szerint akár másnapra ott lehet az alkatrész, közvetlenül az ügyfélnél. A kopó alkatrészekből természetesen több megtalálható cégünk raktárkészletében, de a többire is a gyors szállítás lesz a jellemző.